MEGJELENT A PEST MEGYEI CÉGEK ESZKÖZBESZERZÉSÉT TÁMOGATÓ PÁLYÁZAT!
MEGJELENT A PEST MEGYEI CÉGEK ESZKÖZBESZERZÉSÉT TÁMOGATÓ PÁLYÁZAT!
A pályázat célja a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz-beruházását támogatása, ezáltal a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázati keret forrása a magyar költségvetésből érezik, mégpedig abból a 80 milliárd forintos keretből, amivel a kormány a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén lévő vállalkozások fejlesztéseit támogatja a kevés EU-forrás kompenzációjaként.
A pályázattal maximum 60 millió forintból van lehetőség új, a pályázó vállalkozás tevékenységéhez illeszkedő eszközök beszerzésére, amennyiben azok a termék-előállítását vagy szolgáltatásnyújtását közvetlenül szolgálják. Emellett új eszközök beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatók.
A pályázók a támogatási kérelmeket január 31-én reggel 8 órától nyújthatják be.
Keressen bennünket, hogy időben megkezdjük a felkészülést!
A vállalkozás által megadott információk valódiságát portálunk nem ellenőrizte!
A Pass minősítéssel rendelkező partnereink adatainak valódiságát rendszeresen ellenőrizzük és jóváhagyjuk!
A Pass minősítésről bővebben >>